Hogyan lesz egy ötórás buszútból dugó nélkül is tizenegy?

Mexikóban minden lehetséges (helyi mondás). Történt ugyanis, hogy északra szerettünk volna menni, Palenque (ejtsd: pálenke) városába, ami mindössze 210km-re (időben 5 órára) van San Cristobál de las Casas-tól. A bökkenő azonban az, hogy ezen a szakaszon él egy kormányellenes csoport, és 2018-ban kiraboltak egy éjjeli távolsági buszt, ezért azóta elővigyázatosságból kerülő úton mennek a buszok, mely 120km-rel, és 3 órával hosszabb utat eredményez. Mi -elsősorban kényelmi szempontból- ezt választottuk a kisbuszos, 6 órás zötykölődés helyett, mert lenne egy ilyen opció is.
De, mivel itt tényleg bármi megeshet, a kerülő úton lévő úttesten éppen egy nagyobb csoport feküdt tüntetőleg, egy eltűnt személy miatt, és később össze is tűztek a nemzeti gárdával. Így egy még nagyobb, további 3 órával hosszabb úton közlekedtünk. Mivel nappali járat volt, ezt cseppet sem bántuk, mert az ülések igazán kényelmesek voltak, és gyönyörű tájakon haladtunk el, egész sötétedésig moziztunk. Az út egy idő után azonban egyre szűkebb lett, sőt, olyan komoly hegyomlások mentén is elhaladtunk, hogy olykor centimétereken múlt, hogy elfér-e a busz. Végül megérkeztünk Palenque-be, és őszintébb lett a mosolyunk is.

Palenque: Az Agua Azul vÍzesés

Eme város már csak 60m tengerszint feletti magasságon van, és éppen száraz évszakban érkeztünk, ezért alig csobogó vízesésekre és hőségre számÍtottunk. Ehhez képest az ott töltött pár nap felén ömlött az eső és 22-26 fok volt. Szerencsénkre csak éjszaka és a visszavezető buszúton esett, és ez cseppet sem zavart minket. De a vízesések, ahol voltunk, hömpölyögtek rendesen. Nem tudjuk megunni ezeket a gyönyörűségeket, és bárhol is vagyunk, „vadászunk” rájuk. A vízesés-rendszer, mely Agua Azul (kék vÍz) névre hallgat, a dzsungel közepén van. A beígért bőgőmajmok sajnos nem voltak ott(hon), pedig nagyon szerettük volna látni (vagy legalábbis hallani) őket. Ennek ellenére órákig mászkáltunk (és úsztunk is), majd visszamentünk a városba, ami kb. 50km-re van.

Ősi maja romváros

Pár km-re a várostól fekszik az amerikai kontinens egyik legjelentősebb maja romvárosa, melynek 98%-a még a dzsungel mélyén, feltáratlanul rejtőzik. 1987 óta a világörökség része. Itt találták fel a "nulla" számot, egy, a maiaknál is pontosabb naptárat, és egyéb, jelentősebb asztrológiai felfedezést is tettek. I.e. 100-ban is már lakott volt, majd virágzása után, szintén rejtélyes körülmények között, i.sz. 800 körül néptelenedett el. A sok érdekes templom mellett a legbizarrabb hely a labdajátékpálya, ahol a veszteseket lefejezték. A környezet egy buja dzsungel, emiatt még titokzatosabb.

Spontán összehaverkodás nyaraló mexikóiakkal

Miután visszabuszoztunk San Cristobálba (szerencsére a rövidebb kerülőúton), egy félresikerült szállásfoglalás miatt szomorkodtunk kicsit, mert Viki elnézte a hónapot, Így este 9-kor ott álltunk a hátizsákokkal, szállás nélkül. Egyszerűen bementünk a szomszéd hotelbe és kivettünk egy szobát. Másnap reggel megint egy autentikus élmény ért minket, ez is bekerül majd a legkedvesebb emlékeink közé. Míg Viki a hotel halljában a kávéját szürcsölgette, odaült hozzánk két mexikói férfi és hevesen elkezdtek érdeklődni rólunk, illetve mesélni-mutogatni az ő dolgaikat. A nyelvi nehézségek miatt nem volt könnyű a kezdet, de egyikük szerintünk személyesen az Activity-világbajnok lehetett, mert kézzel-lábbal tényleg mindent el tudott magyarázni. Nagyon sokat nevettünk. Kiderült, hogy a másik fickó egy komoly flottával rendelkező autóbérlős, akinek a Csendes-Óceán partján kiadó apartmanjai is vannak. Azt is mutogatta a telefonján, milyen hallakomákat rendeznek otthon. Közben előkerült az activity-s csávó barátnője is, egy 30 évvel fiatalabb lány, aki még inkább odavolt értünk, és máris közös fotót szeretett volna, amit fel is töltött snapchat-re, instagram-ra és még ki tudja, hova, magáról és újdonsült magyar barátairól. Közben már együtt reggeliztünk és alaposan kikérdeztek minket, ki fia-borja vagyunk. Meglepett, de nem zavart a közvetlenségük. Életükben nem halottak Magyarországról és mindent tudni akartak. Végül el kellett menniük, de nehezen váltunk el, úgy öleltek magukhoz, mintha mindig is barátok lettünk volna. Telefonszámot cseréltünk, mi pedig megbeszéltük Vikivel, hogy ha egyszer lesz lehetőségünk rá, mindenképpen elmegyünk hozzájuk. Mi is meghívtuk őket magunkhoz, bár meglepne, ha eljönnének. Íme egy közös fotó:

Chamula, a tsotsil maják városa, a világ egyik legfurább vallásával és az egy főre eső legmagasabb Coca-Cola fogyasztással

Ezután a frenetikus élmény után azt gondoltuk, már nem lehet az aznapi nap még érdekesebb. Tévedtünk. Ismét Colectivo-ra pattantunk, és elmentünk a San Cristobál de las Casas-tól 10km-rel északra található Chamula városára, mely az ott élő, zárt maja közösségéről, a tsotsilokról (ejts:cocil) hÍres. A spanyol „hódÍtók” érkezésekor ez volt az egyetlen népcsoport, akik nem voltak hajlandóak teljesen fejet hajtani a kereszténység előtt, hanem egyfajta hibrid vallást alakÍtottak ki, melyet mai napig gyakorolnak, és nyelvüket is megtartották. A közös pontok a templomuk megjelenése,a szentek abrázolása és a keresztvetés.
A városka főterén áll a San Juan de Bautista templom, melyet szigorú szabályok szerint lehet látogatni. Nem szabad fotózni a templom belsejét (én azért kerestem a Google-ön ilyet, íme:), semmilyen vallási vezetőt sem. Sőt, alapvetően ők sem szeretik, ha „arcba” fotózzák őket (miért, te igen, kedves olvasó?!). így kénytelen voltam az utcán sétálva, telefonálást imitálva paparazzi-képeket csinálnom a lehetetlen (fekete juh) öltözékükről: A templom belülről elég bizarr látványt nyújt: legalább ezer gyertya ég egyszerre, selyemfenyő tűlevelekkel van beborÍtva a padló, csoportokban üldögélnek az emberek és fura nyelven fura rigmusokat kántálnak. Eközben pox-ot (helyi párlat) isznak szénsavas italokkal, hogy kiböfögjék a gonosz szellemet és a betegségeket a testükből. Csirkeáldozatot mutatnak be betegségek esetén, mert hiszik, hogy új életre cseréli a rossz szellemeket a testben. Kettő döglöttet is láttunk odabent. Sámánjuk azt is előírja, milyen sz8nű gyertyát gyújtsanak adott problémák esetén.Én azt gondolom, hogy kevés ilyen hely van a világon, ahol ennyire "érdekes" vallást gyakorolnak a helyiek. Ebben a hatalmas országban sorra érnek a meglepetések!

Megérkezés a Csendes-Óceán partjára

Egy éjszakai busszal lerobogtunk az óseánparton fekvő, az utóbbi 2 év alatt digitális nomád-mekkává alakított városba, Puerto Escondido -ba. Mexikó volt ugyanis az egyetlen ország a világon, ahova soha semmilyen papír nem kellett a Covid alatt sem a beutazáshoz. Sajnos így már elég "későn" utaztunk ahhoz, hogy mexikó maradék báját láthassuk, de annyi izgalmas program várt ránk, állatbarátokra, hogy pár napot mindenképpen el szerettünk volna tölteni a városban. Ezekről a programokról a következő bejegyzésben számolunk majd be.

Végezetül egy kis ízelítő Mexikói ételekből

Mi mindent szeretünk, ami a tengerben él (nézegetni és megenni is), ezért, ha nagy vÍz közelében vagyunk, igyekszünk minél több herkentyűt enni. Ráadásul a mexikói konyha eléggé hasonlít a magyarra: sok hús valamilyen szósz és szinte nulla zöldség. "Pörkölt, hortobágyi húsos palacsinta és paradicsomos húsgombóc" is van, mi ezeket annyira nem szeretjük, főleg ott, ahol mindig van hal és zöldség. A Taco-Quesadilla-Fajita háromszögből pedig mindenáron ki akartunk lépni.

Alább néhány kép az ételeinkről (az áruk pedig átlag 3000ft volt, akár tengerparti éttermekben is, ahol a szemünk láttára fogták és pucolták a halakat). Abban nem vagyok biztos, hogy éppen a fotón látható, aznap kifogott (Mahi mahi) halat kaptuk, de nagyon finom és friss volt. Ezen a tányéron új értelmet nyert a "fokhagymás" szó, mert legalább egy teljes fej fokhagyma volt a halon. Itt pedig a hortobágyi húsos palacsinta.

Nehéz összehasonlítani országokat, ezért nem is erőlködünk vele. Viszont egy biztos: Tengeri hal (és herkentyű) ételekben Mexikó győzött!